2016 januárjától a 300 m2 alatti lakóházak építése csak bejelentés-, azaz nem engedélyköteles! Ez lényegesen megkönnyíti a házépítést, lerövidíti és olcsóbbá teszi az eljárást, de nem jelenti azt, hogy mostantól bárki, bármit építhet! Ugyanúgy be kell tartani az építéssel kapcsolatos jogszabályokat. A
bejelentéshez szükséges dokumentációval kapcsolatos tudnivalókból
kiderül, hogy mi mindenre van szükség az építés elkezdéséhez.
-> A dokumentum letölthető az oldal alján ->
ENGEDÉLYEZTETÉSSEL, ÉPÍTÉSI SZABÁLYOZÁSSALKAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK
~~~ Lehet vályogból építeni! ~~~
Sokszor érkezik hozzánk a kérdés,
hogy lehet-e szupervályoggal hivatalosan építkezni, azaz építési engedélyt
kapni. A kezdetektől hangsúlyozzuk, hogy semmilyen építési szabály nem mondja
ki, hogy ne lehetne vályoggal, vagy bármilyen más, a jelenleg elterjedt
beton-tégla stb. építési módoktól eltérő anyagokból építeni! A gyakorlatban
mégis sokszor az tapasztalható, hogy az építési hatóságok első reakciója elutasító
volt az alternatív építési módokra, leginkább az ilyen igények akkor még ritka
és szokatlan volta miatt. Ez a gyakorlat az elmúlt években jelentősen változott.
A fenntarthatósági szempontok előtérbe kerülésével, az EU-s jogharmonizáció
zászlaja alatt Magyarországon is változtak a rendelkezések. Először az általunk
is többször propagált 2011. év elején kiadott „BM állásfoglalás az egyedileg
előállított építőanyagokról” rendelkezett az alternatív, helyi vagy
bontott, újrahasznosított – azaz nem szabványosítható - építőanyagok (mint pl.
a vályog) felhasználásának tudnivalóiról, majd 2013-ban jogszabályváltozás
is követte ezt a kedvező folyamatot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem szükséges szabványosítási
eljárás, azaz az ún. ÉMI engedély a felhasznált építőanyagokra, de
természetesen biztosítani kell a beépítendő anyag minőségét és
megfelelőségét egyedi építőanyagok esetén is (mint pl. a vályog). (Részleteket l. a honlapunkon -> Jogszabály hírek).
~~~ Szaporodó hivatalos szupervályog tervek és építési engedélyek
Pozitív
jóslatainkat mi sem igazolja jobban, mint a lassacskán (és reméljük, a jövőben
rohamosan) szaporodó hivatalos szupervályog tervek és építési engedélyek. Az első engedély a 2014.
febr. 11-i hírlevelünkben bemutatott négyzetes alaprajzú lakóház volt (l. -> Hírek, aktualitások). Azóta két újabb sikeres szupervályog engedélyeztetésről is hírt
kaptunk. Az egyik terv (két épület) kivitelezésébe már bele is kezdett az
építtető, a másik kupolás épületegyüttes építését pedig –
a Búbosház első ütemével egyetemben – jövő tavasszal kezdi el a terv „gazdája”. ~~~ Jogerőre emelkedett a Búbosházak építési engedélye is!
2015
nyarán a SzuperMA Műhely által tervezett Búbosházak is megkapták az
engedélyt, mely szeptember elején jogerőre is emelkedett. Ez
az első olyan hivatalos építési terv és engedély Magyarországon, amely a
szupervályog-technológia minden előnyét kihasználó, különleges
formavilágú, kupolás-boltozatos szerkezetű szupervályog falazatú zöldtetős dombházra, illetve egy nádtetős présházra készült. Külterület lévén mindkét ház gazdasági épület besorolást kapott (l. alább a Megjegyzést a gazdasági épületekről),
de minden tekintetben lakóháznak lett tervezve, műszaki paramétereiben
és elrendezésében, a szükséges lakó- és mellékhelyiségekkel és megfelelő
komforttal.
A házak 10 cm külső nádpalló hőszigetelést is kapnak. A
gondos, permakultúrás-organikus tervezésnek (okos elrendezés, ideális
tájolás stb.), a szupervályog-technológiának és a hőszigetelésnek
köszönhetően az energetikai számítások alapján mindkét ház energiatakarékos „A” energetikai besorolást kapott.
A jó paraméterek a hőszigetelő réteg vastagságának növelésével még
tovább javíthatók. A passzív ház jelleg azonban csak a kiváló
fenntarthatósági paraméterekben mutatkozik meg, ugyanis tudatosan
törekedtünk a bevitt energia csökkentésére, illetve a drága alapanyagok
és bonyolult gépészet elkerülésére (l. később „Többet ésszel, mint
pénzzel” ötletek). (Sajnos a legtöbb eddig készült passzív házat igen
magas bekerülési költség és energia, illetve bonyolult, egyben sebezhető
technológia beépítése jellemzi.) ~~~ Megjegyzés a gazdasági épület besoroláshoz
Az
építési engedély szigorúsága szempontjából kicsi a különbség a
gazdasági épület és a lakóépület között, hiszen mindkét esetben emberi
tartózkodásra szánt építményekről van szó (pl. egy műhelyben vagy
istállóban is tartósan dolgoznak emberek, még ha nem is laknak benne).
Mindkét esetben fontos tehát minden műszaki és biztonsági előírást betartani. A
különbség leginkább az előírt közművekben, komfortfokozatban, a kötelező
lakóhelyiségek stb. kialakításában van, továbbá abban, hogy lakóház esetében kötelező az
energetikai vizsgálat, a hőszigetelés, mivel télen is használják, fűtik
az épületet.
|
 Updating...
Ċ Ismeretlen felhasználó, 2016. dec. 19. 9:45
Ċ Ismeretlen felhasználó, 2016. márc. 3. 6:19
|